Mókuska csoport - tevékenység: Szélforgó
Talán az egyik legjobb szabadtéri játék, melyet a gyerekek nagyon szeretnek, a szélforgó. Pillanatok alatt összeállítható, és különböző anyagokból is elkészíthető. A leggyakoribb a papírból készült, amit egy hurkapálcára felrögzítve ki is vihetünk a szabadba, hadd forgassa a szél. Remek kikapcsolódás és szórakozás kicsiknek, nagyoknak egyaránt.
Szükséges eszközök: színes, négyzet alakú papírlapok/kartonlapok, papírragasztó, olló, ceruza, gombostű, hurkapálca, gyöngy, parafadugó vagy radíros ceruza.
Elkészítés: 21×21 cm-es lapokkat vágjatok kiHa kétszínűre szeretnétek a körforgót, akkor, ragasszátok össze őket. A papírlapra mindkét irányból húzzunk átlósan felező vonalakat. Majd a középponttól mérjünk ki mind a négy irányba 6 cm-t. Ha kisebb papírral dolgozunk, kb. az 1/3-áig tegyünk jelölést a középponttól. Ha meg vannak a jelölések, a sarkoktól vágjuk be a papírt. Így kapunk 4 db háromszögszerűséget. Mindegyiknek az egyik sarkát, az óramutató járásával ellentétesen, egyesével ragasszuk a középpontra. A közepébe választásotok szerint, ha szeretnétek készíthettek valamilyen motívumot, én "napocskát" rajzoltam, majd ráragaszthatjuk. A hurkapálca végébe szúrjuk bele a parafadugót. Ezután a középponton óvatosan szúrjuk át a papírt egy nagyfejű gombostűvel. Ha valakinek nincs ilyen gombostűje, akkor először húzzon a gombostűre egy gyöngyöt, majd így szúrja át a középpontot. Ezt követően egy nagyobb gyöngyöt húzzunk a gombostű végére, majd szúrjuk bele a parafadugóba. Oda is adhatjátok a gyermekeiteknek, biztos örülni fognak neki. Jó szórakozást kívánunk.